Angelosz Szikelianosz:
Himnusz a Szűzanyához

Szél, öröm szele ölel át s fog körbe,
szél rázza belsõmet, dobbantja mellem,
és midõn vihar áztat, midõn a platán ágai
jajgatnak körülöttem, midőn a tenger a földet
elborítja, a lélegzetet s az eget összevegyítve,
fel s le járva szüntelenül,
egy lélegzet, az Ő lélegzete, mérhetetlen felszabadulással
világosít meg, ölel körbe, tölt el tudásod, ó Szeretet!
Miközben a szelek folyója hordozza a magvak hímporát
miket a fák bíztak rá – isteni lélegzet -,
ujjongok egészen, árasztva szent dalaidat,
hogy érezzem, hogy az egész szellemem virágba borul.
Egy óra csak, és körülöttem elfonnyadnak a levelek,
tudom, a halhatatlanban, mi nékem fúj, komoly cél van.
Ám lecsukódó szememmel a fényes borzongásban,
könnyem forrásában, leszakasztok egy gyümölcsöt.

S ott a magasban, ahol békésen ülök, és a lényeget
érlelem, elfojtott hullámzást hoz felém a szél,
harangszót a falvakból: mérlegre teszem és megsejtem,
hogy a Legszentebbnek ütik az isteni Üdvözletet.
Minden elme megnyílik ezt hallva,
forrás a zengés bennük, mi szüntelen szökell;
faharangok, platánok, vizek, mind egyként beszél;
Görögország az, ami a Legszentebbet ébreszti és üdvözli.
Földek, szigetek és tengerek, Leány, ki Anya is,
Görögország a halhatatlan, a lejtőn térdelő,
megremeg a pokol elõtt, s hallván a harangot,
hatalmas szemét rád szegezi, Szûzanyánk!
És nézi part menti szirtjeid, és nézi Lábaid,
mint saját tengerei, a szirtjei virágoznak;
s Lábaidon az almák és rózsák magas hegyek,
hogy Lábad minden gyümölcse jelenjen meg!
Lábad minden gyümölcse; az is legyen velük,
mikoron Te álltál a Láda elõtt …
Anya, nézz, mérlegelj és ítélj,
és írd Te sorsának lapjait!

Ford. Haupt Erik