A 15. karitásztábort tartottuk a dunaharaszti Szent István Plébánián és ennek az összefogásnak a létrejöttét-lebonyolítását köszönjük meg ezzel a beszámolóval

Úgy érezzük, hogy e tábort Isten hívta létre, mint olyan eszközt, amelyen keresztül megmutathatja, hogy mennyire vágyódik rá, hogy sok gyermeket maga köré gyűjtve kellemes hetet szerezzen számukra. Vajon nekünk eszünkbe jutott-e már, hogy Isten szeret velünk lenni? Hogy neki is jólesik a velünk együtt töltött idő? A Szent István Plébánián július 30- augusztus 3-ig szerveztük ezt az – Isten szeretete és az emberek összefogása miatt ingyenes - kézműves-napközis tábort 134, 5-13 éves gyermeknek.

Az ember nem azért megy táborozni, amiért nyaralni indul. A nyaralás pihentet, míg a táborozás lefáraszt és megedz. Amikor tábort szervezünk, nem néhány családtag ellátmányáról gondoskodunk, mint nyaraláskor, hanem több tucatnyi gyermek szükségleteiről készítünk listát. Amikor pedig tematikát tervezünk, magunk előtt látjuk a közösséget, azt a nem létező csapatot, akik egy hét alatt formálódnak azzá. Ez a legnagyobb élmény egy táborban, a közösség élménye. Az, hogy nem vagyok egyedül, hogy számíthatunk egymásra, hogy közös az élmény, de közös a nehézség is. Aki táborozott, az felvértezte magát a közösség élményével. „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan” (Pilinszky: Átváltozás).

A 17. karitásztábort tartottuk a dunaharaszti Szent István Plébánián és ennek az összefogásnak a létrejöttét-lebonyolítását köszönjük meg!

A képek önmagukért beszélnek.