Egyházunk az idén október 11-én emlékezik meg a II. Vatikáni Zsinat kezdetének ötvenedik és a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának huszadik évfordulójáról. A Zsinat a katolikus Világegyház püspökeit gyűjtötte egybe a pápával közösségben, az ő vezetése és tekintélye alatt. Ezért tiszteljük, ezért mértékadó a számunkra, akár csak a többi egyetemes zsinat az Egyház két évezredes történelme folyamán. Tanítása az apostolokig és Krisztusig visszanyúló hagyomány hiteles képviselete. Nem választotta el, nem állította szembe a régit és az „újat”, az „addigot” és az „azutánt”, hanem a krisztusi örömhír és az egyházi tanítás folyamatosságához híven adta elő korunk helyzetére érzékenyen figyelve az örök igazságokat. A keresztény hit Isten kinyilatkoztatásának teljességén alapul, mely Krisztusban érkezett el. Ahogyan Boldog XXIII. János pápa a Zsinat megnyitásakor mondott beszédben (1962. október 11-én) hangsúlyozta: a cél az volt, hogy a „katolikus tanítást hamisítatlanul és teljes egészében továbbadják minden gyengítés és torzítás nélkül”, továbbá hogy „ezt a biztos és változhatatlan tanítást, melyet a hit engedelmességével kell fogadnunk, olyan módon kutassák és adják elő, mely korunknak megfelel”. A folyamatosság és a katolikus tanításhoz való hűség tehát éppúgy eleve a Zsinat szándéka volt, mint a korszerűen megújuló hangsúlyok és témakezelés. A kettő tehát nem volt és nincs ellentétben egymással. Ezért egyaránt téves – és a Zsinat hiteles szövegiben nem is megalapozott – a régi nevében elvetni az újat vagy a „zsinati újításokra” hivatkozva elutasítani Egyházunk ősi hitét, eszményeit és lelki értékeit. Boldog II. János Pál pápa klasszikus szépséggel fogalmazta meg ezt az új évezred kezdetén: a Zsinat nagy kegyelem volt a XX. század számára, nekünk pedig biztos iránytűnk a következő évszázad útján (Enc. Novo millennio ineunte 57. pont). Ugyanebben az értelemben tanít XVI. Benedek pápa is, aki már megválasztásának évében, majd más alkalmakkor ismételten rámutatott, hogy a Zsinat helyes értelmezési módja „az Egyháznak mint azonos alanynak a reformja és megújulása: azé az Egyházé, melyet az Úr ajándékozott nekünk, a folyamatosság megőrzésével. Az Egyház alany, mely az időben növekszik és fejlődik, de mindig önmaga marad: Isten népe” a történelem útján.

Napra pontosan harminc évvel a Zsinat kezdete után hirdette ki apostoli rendelkezéssel, vagyis a legmagasabb rangú egyházi törvénnyel II. János Pál pápa a Katolikus Egyház Katekizmusát. Méltán mondja hitünknek erről a hivatalos és részletes összefoglalásáról XVI. Benedek pápa, hogy az „a II. Vatikáni Zsinat hiteles gyümölcse” (Enc. Porta fidei 4. pont). A hit tartalmát „rendszerezve és szervesen” adja elő. A Katekizmusban felragyog „annak a tanításnak a gazdagsága, melyet az Egyház kétezer éves történelme során kapott, megőrzött és átadott. A Szentírástól az egyházatyákig, a teológia mestereitől a szentekig évszázadokon átívelve kínálja a Katekizmus annak a sok módnak a maradandó emlékezetét, amelyen az Egyház a hitről elmélkedett és a tanításban előrehaladt, hogy a hívőknek hitük megélésében biztonságot adjon” (uo. 11. pont). Legyen a most kezdődő év mint a hit éve alkalom arra, hogy hitünket jobban megismerjük és „meg tudjunk válaszolni mindenkinek, aki reménységünk okát kérdezi tőlünk” (1Pét 3,15).

Erdő Péter bíboros

(Magyar Kurír)